Áraink

COORD árak

Az Üzleti Terv és Pénzügyi Modell elkészítése, és a web feladatok értelmezése és optimalizálása szakértői feladat.
Ennek megfelelően ahány eset, annyiféle idő és tudás ráfordítást kíván. Emiatt pontos vállalkozói árat látatlanban mondani nem lehetséges.
Az elvégzendő munka jellege, mennyisége jó esetben az első konzultáción kiderülhet.
Emiatt az első konzultáció minden esetben ingyenes. Ezt követően készítjük el közreműködői ajánlatunkat, ami alapján az ügyfél eldöntheti, hogy szerződik-e velünk, vagy sem.
1. Üzleti Terv és Pénzügyi Modell
Az Üzleti Terv és Pénzügyi Modell elkészítésének ideje – azzal pedig szoros összefüggésben az ára is – a projekt előkészítettségétől függ.
A megrendelőtől az alábbi adatokat várjuk (a teljesség igénye nélkül):

A megvalósítani kívánt tevékenység szöveges leírása, benne az előzetes megbeszélések eredményei, a projekt célja, a versenytársak viselkedése, valamilyen szintű piacelemzés, a várható bevételek eredete, a várható kiadások stb.
A konkrét munka során feltesszük az összes kérdést.
Várható beruházások jellege, becsült értéke. (Pl. gépek? IT? épület? telekvásárlás? know-how vásárlás? stb.)
A projekt elindulásához szükséges egyszeri költségek. (Pl. ügyvédi díjak, szakértői díjak, előkészítés díjai, gépjármű beszerzések stb.)
A projekt fenntartásához szükséges, folyamatosan jelentkező költségek. (Pl. közüzemi díjak, bérleti díjak, egyéb szolgáltatók díjai, biztosítások stb.)
Befektetni kívánt összeg.
Gyártás költségei (ha vannak), alapanyagok beszerzési költségei (ha vannak).
Eladásra szánt mennyiség, tervezett eladási ár.
A projekthez kapcsolható tulajdonosi részarányok.
stb.
Amennyiben ezek az adatok és dokumentumok rendelkezésre állnak, illetve biztosított a lehetőség a folyamatos konzultációra, egy átlagos, középszintű (pályázásra 100%-ig alkalmas) Üzleti Terv és Pénzügyi Modell elkészítése akár 4 nap alatt is elképzelhető.
Szakértői napidíjunk 250,- EURO + ÁFA, amely a feladattól függően pontosítható lehet.

COORD árak

2. Web feladat értelmezés
Ez a tevékenység a megrendelő és a web fejlesztő csapat megbeszélésein történő folyamatos jelenlétet kíván.
Szakértőnk ilyenkor a megrendelő képviselője, a web fejlesztőkkel "szemben".
Ezen kívül sok esetben a web fejlesztők nélkül lefolytatott előzetes és közbenső megbeszélésekre is szükség lehet.
Ezt a tevékenységet óradíjas elszámolásban végezzük.
Az óradíj a projekt kiterjedtségétől ("szkópjától") függően 10 – 30 EURO + ÁFA lehet.
A projekt méretét szakértőnk az első, ingyenes megbeszélés során meg tudja becsülni. Ennek alapján adunk konkrét ajánlatot.

COORD arak